Szijjártó: Több evakuálás is folyamatban van, magyarokat kell kimenteni a Közel-Keleten
A külügyminiszter szerint az evakuációs műveletek most bonyolultabbak, mint korábban, mert a repülőterek zárva vannak.
A külügyminiszter szerint az evakuációs műveletek most bonyolultabbak, mint korábban, mert a repülőterek zárva vannak.
Izrael szerint a csapás, amit precízen megterveztek, sikeres volt.
Látványos eredményeket értek el az izraeli támadások, ám pont a legfőbb célpontjaik, az iráni nukleáris létesítmények ellenében nem tudtak számottevő sikereket aratni.
A résztvevők sem zavartatták magukat, mindenki a rakétákat videózta a telefonjával.
Teherán 1970-ben ratifikálta az egyezményt, ám a gyakorlatban egy ideje már nem tartja be a benne vállalt kötelezettségeit.
A légicsapás alig egy órával azt követően érkezett, hogy az IDF felszólította a helyieket a távozásra.
A közlekedésügyi miniszter szerint az ország mindent megtesz annak érdekében, hogy hazahozza az állampolgárait, de ez időbe fog telni.
A felvételt egy, az Egyesült Arab Emirátusok fölött repülő gép fedélzetéről készítették.
Mindenki az izraeli bombázásoktól és a háború nyomán várhatóan fellépő energetikai válságtól retteg.
Az irániak most Izrael közepét támadták, Haifa volt a fő célpont. Az izraeli védelmi miniszter, Jiszráel Kac bosszúval fenyegette meg Teherán lakosságát.
Nem érti Daniel Freund, hogyan árulhat egy gyékényen a német kormány az Orbán-rezsimmel. A Le Monde szerint nagy ára lehet annak, hogy Izrael a háborút választotta Iránnal szemben. A Washington Postnál úgy látják, Trump teljesen a politikai hatalom eszközévé tette a hadsereget. Témák és vélemények a világsajtóban.
Ha Teherán beváltaná a fenyegetését, és tényleg lezárná a Hormuzi-szorost, azzal nemcsak a globális olajpiacot állítaná a feje tetejére, de elvágná a világtól az egyik legnagyobb LNG-exportőrt, Katart is. A megtorlás potenciális célpontjaivá léptek elő Izrael tengeri gázmezői is, ez a két front együtt pedig óriási fenyegetést jelenthet az európai energiabiztonságra.
Izrael folytatja az Irán elleni, péntek hajnalban kezdett légioffenzívát, Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerint az iráni rezsim soha nem volt olyan gyenge, mint most. A jelenlegi izraeli-iráni összecsapás sokkal súlyosabb, mint a két ország közötti tavalyi összetűzés, amikor az ellenfelek korlátozott drón- és rakétacsapásokat hajtottak végre egymás ellen. Irán ugyan válaszolt, ám az mindenképpen igaz, hogy a perzsa állam területét az 1980-1988-as Irak-Irán háború óta nem érték olyan súlyos csapások, mint az utóbbi órákban. Izrael célja egy iráni rendszerváltozás kikényszerítése lehet.
Két ország, amelyek közül egyik sem ismeri el, hogy van atom… Fegyvere talán még pont nem. De az egyik most bombázza le a másikat. Amerika közben tárgyalna. Nagy Gábort, a HVG vezető szerkesztőjét Kacskovics Mihály Béla kérdezte.
Irán tíz legnagyobb városából ötöt elért a hajnali izraeli támadás.
Az évek óta Tel-Avivban élő nő szerint a támadás időpontja sem véletlen, szimbolikus jelentőséggel bír a zsidók számára.
Izrael az iráni nukleáris és rakétafejlesztési program „szíve” ellen hajtott végre péntek hajnalban átfogó támadást, az első válasz – több mint száz drón formájában – már meg is érkezett. Az akció mindenképpen a közel-keleti válság újabb súlyosbodását hozza, már csak azért is, mert az egyik csapásban életét vesztette Hoszein Szalami, az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.
Irán ezzel megerősítette, hogy Izrael péntek hajnali támadásában meghalt Hosszein Szalami és több más katonai vezető, valamit az atomprogram legfontosabb tudósai is.
Izrael légicsapásokat hajtott végre Irán ellen, nukleáris és katonai létesítményeket vettek célba. Az Egyesült Államok elhatárolódott a támadástól, Irán súlyos válaszcsapást ígért, majd 100 drónt indított meg Izrael felé. A konfliktus legfrissebb fejleményei percről percre.
Lezárták Izrael és Irán légterét, nem működik a Tel-Aviv-i repülőtér sem.